1849-67 Korszak

Mártír-Hiány

1849 után nem történet marad, hanem rés.

A költő eltűnéséhez nem társul végpont. Nincs sír, nincs lezárás, csak egymásra rakódó elbeszélések. A bizonytalanság nem mellékes körülmény, hanem a korszak alapállapota.

Ebben a térben a hiány szervez. A jelentés nem rögzül, hanem elmozdul. A forma tartózkodik, a hangsúlyok visszahúzódnak. A jelenlét és az eltűnés közötti feszültség válik meghatározóvá.

A megszakadás nem múlt idejű.
Alapréteg.

Cím:   

  Hátrahagyva

Alkotó:        Andó Csilla

 Így készült: Megnézem

 

 

Cím: 

         Petőfi emlékére

Alkotó:        Keschitz Juli

 

 Alkotói reflexió:

Petőfi Sándor élete elég rövid, mindössze 26 év. Ennyi idő alatt több száz verset írt. Verseiben foglalkozik korai halálának gondolatával, amit a szürkés-fekete gyász felhőkkel festettem meg.  Ellenkezőleg az élet kék színével.

Cím:

           Csata után

Alkotó:        Sné. Peterdi Zsófia

 

Alkotói reflexió:

A kép készítése közben Petőfi egy gondolat bánt engemet c. verse vezetett.


Meghallgatom-Benkő Péter előadása

Cím:

„Egy gondolat bánt… „

Alkotó:        Keschitz Juli

 Alkotói reflexió:
A középső ködbevesző kristályszerkezet az életút, mely nem tudjuk hol kezdődött és hol ért véget.

A szürke változatok a sötét gondolatok. A fehérebb tónusok a párnákra utal:
„Egy gondolat bánt engemet, ágyban párnák közt halni meg.”
A középen áthúzódó vastagabb „vonal” az út megszakadására utal. 

Cím:

Aki visszatér emlékeinkbe

Alkotó:        Kiss Mária

 Alkotói reflexió:
Ahol a szív maradt A hideg földön egy csizma maradt hátra, de benne mintha még mindig ott élne azoknak a lépéseknek a melege, amelyek egykor viselték. Azoknak az embereknek az emléke ez, akik félelemmel, reménnyel és az otthon maradt szeretteik iránti szeretettel indultak el. Mellette a néma fegyverek már nem a harcról beszélnek, hanem a vágyról – a vágyakozásról az életre, a szabadságra, az ölelésekre, amelyek már nem történhettek meg. Ez a kép nemcsak az 1849-es év történetét őrzi, hanem valami még törékenyebbet és mélyebbet is: azoknak a szíveknek az emlékét, amelyek annyira szerették a jövőt, hogy volt bátorságuk megálmodni azt mindannyiunk számára.