Megtartó szó

Az első világháború után nemcsak a térkép változik meg. A történeti talaj mozdul el. A határok átrajzolódnak, az önkép meginog. A veszteség nem egyszeri esemény, hanem hosszan tartó állapot.
Ebben a bizonytalan térben Petőfi hangja másként szól. A forradalmi kiáltás visszahúzódik. Előtérbe kerül az a szó, amely a haza és az összetartozás kérdését tartja fenn. A „Magyar vagyok” nem kihívás, hanem önmegerősítés. A közösséghez forduló versek nem mozgósítanak, hanem kapaszkodót kínálnak.

A szó nem lobog többé — őriz.
A vers nem előre tör — megtart.

A forma zártabb, sűrűbb, fegyelmezettebb. A hangsúly nem a mozdulaton, hanem a megmaradáson van. A költő alakja ebben a korszakban nem cselekvésre szólít, hanem stabil ponttá válik.